HELLO.

Kellemes böngészést kívánok, remélem találasz számodra érdekes zenét, infót a honlapomon.

MIXEK.

LISTEN & ENJOY

A MixCloud és a SoundCloud  podcast-eken csekkoljátok a mixeimet! 😉 😈 🔈

BIOGRÁFIA.

RÓLAM A KEZDETEKTŐL.

Zenei pályafutásom már az általános iskolában elkezdődött a József Attila zenei általános iskolában, ahol a zenekari kórus basszusát gyarapítottam a tehetségtelen hangommal. Általános iskolai tanulmányaim alatt már másodikos koromtól zongorázni jártam a Lajtha László zeneiskolába, ahol klasszikus zenét tanultam. Négy év zongora tanulás után a kerületi zongoraverseny győztese lettem. Majd a hatodik évben sikeres Zongora Előadói vizsgát tettem. Természetesen folytattam zenei tanulmányaimat, mégpedig az Országos Szórakoztató Zenei központban, ahol szalon zenét tanultam 6 éven keresztül.

12 év zongorázás után a DJ-skedés fele vettem az irány, mert a DJ szakma sokkal jobban érdekelt. Általános iskolai negyedikes koromtól kezdett nagyon érdekelni a diszkózene. Már akkor sem a slágeresebb kategóriába tartoztam. Nem csak azok a zenék érdekeltek, amit ezerszer nyomtak egy rádióban, hanem a picit különlegesebb zenék. A suliba belecsöppentem egyszer-kétszer a suli rádió munkásságába is. A kazettás mixelős korszakból még kimaradtam, mivel még nem voltak fellépéseim, de azért a zenéket Én is, mint mindenki kazettán gyűjtögettem. Az első lemezjátszóm már gimnazista koromba került a kezeim közé, ami egy szíjmeghajtásos Darling DJ-1500B típusú lemezjátszó volt. Ehhez volt egy 3 csatornás Dynacord keverőm. Mivel egy darab lemezjátszóm volt, ezért a mixelést egy cd lejátszóval és egy bakelit lemezjátszóval kezdtem el. Az elején sehogy sem akart „eggyé” válni két zeneszám, de kis idő és egy kis „lemeztologatás” után megvolt az első félrekopogós mixem. Ekkor a mixeket kazettára rögzítettem és majdani kollégáimat boldogítottam vele egy műszaki üzletben. Kollégáim (mai napig barátom) segített a dj tevékenységeimbe, mivel neki volt már otthon két darab Technics SL-1210MkII bakelit lemezjátszója, és egy Gemini 626-os keverője. Ezen a két lemezjátszón segített megtanulni mixelni.

A keverést szinte autodidakta módon tanultam. Mivel a zongora tanulmányaim miatt az ütemérzékem megvolt, ezért csak a lemeztányér tologatás, lefogás technikáját kellett megtanuljam. Ezután következett az, hogy megtanuljak valamilyen zenei ívet belevinni a mixbe. Amit szerintem nem is lehet tanulni, hanem érezni kell akár a dj saját belsőjéből, illetve a közönség visszajelzéséből. Bakelit lemezeimet ’93-tól gyűjtögetem több-kevesebb sikerrel, mert azóta nagyon sokat emelkedtek az árak. Szinte a hardcore (Ultrasonic, Scooter, stb.) korszak óta vettem bakelit lemezeket. A következő korszakom a slágeresebb vonal felé terelődött (Dj Bobo, Ice Mc, Fun Factory). Kb. 4000 db lemeznél hagytam abba a bakelit vásárlást. Ekkor már a mixelés jól is ment, csak sajnos nem volt semmi munkám, felkérésem. Ezek után mentem egy picit undergroundosabb stílus felé. House, acid house, deep house, majd jungle/drum’n’bass, breakbeat stílusú lemezeket vásároltam. Már akkor megtetszett nekem nagyon a jungle, és a drum and bass stílusú zenék, mert mások, különlegesek voltak. Nagyon megtetszett a tört ütem.

Ez így ment elég sokáig, míg kerületi rendezvényeken kezdtem el zenélgetni. Természetesen az aktuális slágeres darabokkal könnyebb volt elhelyezkedni. De ez sem ment olyan könnyedén, mint sajnos a mai napig sem. A megspórolt keresetemből sikerült két lemezjátszót vennem, így minden szabadidőmet a keverésnek szenteltem. Először nekem is egy Gemini keverőm volt, amit lecseréltem majd egy Technics-re. Így már komolyabb bulikon tudtam szerepelni, ami még mindig csak eseti fellépés volt. Elég sok bulin Gál Zoltán kongás barátommal jártuk az országot (Hatvan, Gyöngyös, Győr). Az első kiugró komolyabb lehetőséget a 2003-as Heineken Thirst versenyhez próbáltam fűzni, de a döntő előtt kiestem, így szinte országos 3. helyezést értem el a közel 300 jelentkezőből. Majd 2004-ben jelentkeztem a Red Bull által szervezett Master Of Music dj tehetségkutató versenyre, ahol első helyezést sikerült elérnem a kb. 280 jelentkezőből. A nyereményem, hogy kiadták egy cd mixemet ingyen 10.000 példányszámban, és flyerz magazinnal együtt osztogatták.

GALÉRIA.

EGY PÁR FOTÓ.

hamarosan…

SOCIAL MEDIA.

KÖZÖSSÉGI OLDALAIM.

INSTAGRAM

[my-instagram-feed skin_id="636" feeds_per_page="9" caption_words="25" cache_unit="1" cache_duration="days" load_more="0" links_new_tab="1" show_stories="0" ]

FACEBOOK

[efb_feed fanpage_id="djronybass" type="page" words_limit="25" post_limit="5" skin_id="638" cache_unit="1" cache_duration="days" live_stream_only="0" load_more="1" links_new_tab="1" show_like_box="0"]

REFERENCIÁK.

NÉHÁNY HELY, AHOL MÁR ZENÉLTEM.

CLUB DJ

  • Tokio Budapest
  • Kajahu
  • BadGirlz Barclub
  • Mad Budapest
  • Raktár Beach
  • NINO Ibiza Budapest
  • Club Play
  • Kasino Club
  • Gicch Club
  • Club Allure (Gyömrő)
  • Vadorzó Club (Tatabánya)
  • Mickeyz Barclub
  • Good Bar Good Burger
  • Sunny
  • Egykettő bisztró
  • MOM Leroy
  • Kashmir
  • Tűzraktér
  • River Cafe
  • Sky Cafe

EVENT DJ

  • Petneházy Club Hotel
  • Wedding Garden
  • Barabás Villa
  • Akadémia Catering
  • Boscolo
  • Kisduna Étterem és Panzió
  • Columbus Hajó
  • Európa Hajó
  • Duna Garden
  • Buddha Bar Budapest
  • Soho London
  • Riso Étterem
  • Hemingway Étterem
  • Off Kultúrszövőgyár
  • Why Not Cafe
  • Up & Down
  • Tropicarium
  • CEU rendezvényközpont
  • Marriott Hotel
  • Ritz Carlton Hotel

KAPCSOLAT.

ELÉRHETŐSÉGEIM.

+36 30 552 8310

info@ronybass.com

1 Step 1
keyboard_arrow_leftPrevious
Nextkeyboard_arrow_right
FormCraft - WordPress form builder